Közösségi szolgálat

Tisztelt Szülők!

Bizonyára már értesültek arról, hogy a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsgák esetében a vizsga előfeltétele 50 óra közösségi szolgálat igazolt teljesítése. Ez azt jelenti, hogy a 2012/13-as tanévben 9. évfolyamos diákok lesznek az elsők, akik már csak akkor lesznek érettségire bocsáthatók, ha előzőleg valamely helyi közösség érdekeit szolgáló tevékenységet végeztek és ezt dokumentumokkal igazolni is tudják.

Mi a közösségi szolgálat?

Az iskolai közösségi szolgálat egy szervezett keretek között végzett tevékenység, mely a helyi közösség és a tanulók érdekeit egyaránt szolgálja, élénkíti az iskolák kapcsolatát a különböző civil szervezetekkel, miközben a diákok társadalmi szerepvállalását erősíti.

A közösségi szolgálat számtalan formában teljesíthető, a lényeg csupán hogy a tanuló hasznosan töltse az idejét, miközben munkát végez egy közösségben, szocializálódjon, empátiát, konfliktuskezelést, projekttervezést, önállóságot tanuljon, a tevékenység segítse a felnőttek világába történő beilleszkedését.

Közösségi szolgálat lehet a szomszédos szociális otthon önkéntes takarítása, a művelődési ház kerítésének festése, de bármilyen szervezési vagy kulturális tevékenység is, például egy hagyományőrző egyesület vagy néptáncegyüttes munkájának bármilyen jellegű elősegítése, a lényeg hogy a helyi közösségben, vagyis a tanuló iskolájának vagy lakóhelyének legfeljebb 30 km-es körzetében történjen.

Sok diák már talán végez is hasonló tevékenységet, anélkül hogy ez eddig tudatosult volna benne. Ez természetesen a kötelezően teljesítendő közösségi szolgálatba is beszámítható, ha megfelelő módon sikerül a munkáját dokumentálni, a törvényi feltételeket figyelembe véve,

A közösségi szolgálat dokumentációja

A közösségi szolgálatot a tanuló akkor kezdheti meg, ha az iskola és a fogadó intézmény már szerződést kötöttek. Amennyiben új fogadó intézményről van szó, amellyel még nincs érvényes szerződése az oktatási intézménynek, az iskola igazgatója dönt arról, hogy kíván-e együttműködésre lépni az adott szervezettel. Előfordulhat ugyanis, hogy a szervezet céljai, szellemisége, profilja az iskoláétól jelentősen eltér. Amennyiben semmilyen akadály nem merül fel, a szerződés megkötése a tanuló közreműködésével zajlik, a szerződést ő juttatja el a szervezethez, íratja alá, pecsételteti le.

A közösségi szolgálatról a diák köteles naplót vezetni és azt a szolgálat végeztével az iskolának leadni. A napló segítségével a tanulók feldolgozhatják, megbeszélhetik egymással élményeiket, például osztályfőnöki órák vagy más közösségi foglalkozások keretein belül. A fogadó intézmény egy igazolást is kiállít a közösségi szolgálat teljesítéséről, mely az érettségi vizsgára bocsátáshoz szükséges.

Legfontosabb teendők

  1. Válasszanak fogadó intézményt: Ez lehet az iskola által már bejáratott intézmények egyike, de választhatnak más, a feltételeknek megfelelő szervezetet, közösséget is az alábbi kereső segítségével.

http://www.kozossegi.ofi.hu/Institutes

Az iskolával már szerződésben álló fogadó intézmények itt listája letölthető.

A lista folyamatosan bővül.

 

  1. A tanulónak a kitöltött és a szülő által aláírt jelentkezési lap leadásával  (ld. lent) jeleznie kell szándékát az osztályfőnökének, aki továbbítja azt az iskola pedagógiai asszisztensének (Balogh Ildikó). Amennyiben még nincs szerződés a fogadó intézménnyel, az igazgató döntését követően az alábbi szerződésmintát kell a feleknek kitölteni.
  1. A közösségi szolgálatra az osztályfőnök felkészíti a tanulókat, mintegy 5 tantermi óra (osztályfőnöki óra, vagy egyedi kontakt óra) keretén belül.
  1. A tanuló elvégzi a 40 óra közösségi szolgálatot, betartva azt a szabályt, hogy a heti munkaóra 12-nél több, a napi munkaóra 3-nál több nem lehet. A szolgálat egyhuzamban vagy akár több év alatt is elvégezhető. A diák tevékenységéről köteles naplót vezetni.
  1. A szolgálat végeztével a fogadó intézménytől igazolást kér a feladat elvégzéséről, amit a naplóval együtt lead az osztályfőnökének.
  1. A közösségi szolgálat során tapasztaltakat a tanulók az osztályfőnökkel megbeszélik, feldolgozzák további 5 óra keretén belül.

Letölthető dokumentumok

További kérdések esetén keressenek a Mozanapló üzenő felületén keresztül, az iskolai telefonon vagy személyesen!

 

Üdvözlettel:

Markovics Ákos

Undefined