Trianonra emlékezünk
TRIANON 100
„Azt a hazát, melyről a Szózat zeng, el nem veheti senki, meg nem csonkíthatja senki. Az visszavonhatatlanul hozzánk tartozik. Magunkban hordozzuk éppen annyira, mint ahogy ő hordoz bennünket; általa és benne vagyunk, akik vagyunk, s ha ő nem volna, mi sem lennénk többé. Ez az a föld, „amelyhez annyi szent nevet egy ezredév csatolt”; ahol számunkra a Szabadság zászlóit hordozták. Ezen a földön nem fog az erőszak! Ha egyszer hazánk volt, örökre az marad, még magunktól sem mondhatunk le róla, mert akkor magunkról mondanánk le. Ezért kell híveknek lennünk hozzá „rendületlen”; kívüle valóban „nincsen számunkra hely”. Ez a haza egységes és oszthatatlan: őseink emléke, szabadságunk megszokása, jogaink méltósága, kultúránk hagyománya, nagy költőink szava, mind benne van és vele értődik. Ennek a hazának „integráns része” a Szózat is: nélküle csonka lenne a szellemi ország, s nem lenne többé magyar a magyar.” (Babits Mihály)
De hát milyen hazáról is van szó? A mienkről, Magyarországról. Egy több mint ezeréves országról Európa szívében. Ennek a Magyarországnak a 20. század elején története talán legnagyobb tragédiájával kellett szembe néznie, a trianoni békediktátummal, vagy ahogyan hivatalosan nevezik, békeszerződéssel. A száraz tényeket mindenki ismeri. Az első világháború 1918 novemberében a központi hatalmak vereségével végződött. A vereség egyik tragikus következménye az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország felbomlása, pontosabban feldarabolása volt. Hogy történhetett meg mindez? Az 1918 ősze és 1920 júniusa között történt magyarországi események jelentős mértékben befolyásolták a győztes hatalmak Magyarországgal kapcsolatos álláspontját. Hogy milyen mértékben, arról ma is viták folynak.
1918. november 8-án - a győztes antant hatalmak támogatásával – a szerb hadsereg megkezdi a Délvidék megszállását. A szerbek négy nap múlva már Újvidéken vannak, egy nappal később pedig bevonulnak Szabadkára. A Károlyi Mihály, avagy ahogyan a korabeli sajtó nevezte őt, a vörös gróf vezette Magyarország pedig - az önvédelem megszervezése helyett - tárgyalásokat kezd a megszállókkal. Ennek eredményeként Belgrádban megszületik a fegyverszüneti egyezmény, amely demarkációs vonalat állapít meg Magyarország ideiglenes határaként. Ez a vonal a Székelyföldön keresztül a Maros mentén Szegedig, illetve a Szeged-Baja-Pécs vonal mentén húzódik. Ezt a területet - az egyezmény értelmében - a szerb, illetve a román csapatok, mint szövetségesek szállják meg.
Mindeközben északon és keleten sem tétlenkednek szomszédaink. A csehszlovák haderő, némi szórványos ellenállástól eltekintve, puskalövés nélkül foglalja el az egész Felvidéket. A románok is könnyedén veszik birtokba Erdélyt.
A darabokra hulló ország védelmének megszervezése csak 1919 tavaszán kezdődik, amikor - Károlyiék bukása után - a kommunisták kerülnek hatalomra és elkezdődik 133 napig tartó uralmuk, a Tanácsköztársaság.
A kommunista hatalom által szervezett Vörös Hadsereg 1919 tavaszán, kora nyarán sikeres hadjáratával visszafoglalja a Felvidék jelentős részét a megszálló csehektől. Ám a csehek a győztes hatalmakhoz fordulnak, ők pedig visszavonulásra kényszerítik a magyar hadsereget.
1919 nyarán az ország legnagyobb része idegen megszállás alá kerül, a kommunista uralom összeomlik. Budapestet a magyar történelem mélypontjaként román katonák szállják meg.
Miközben Magyarország darabjaira hullott, 1919. januárjában Párizsban összeült a békekonferencia. A konferencia célja Európa térképének átrajzolása volt, természetesen a győztesek igényei szerint. A békekonferencia Magyarország szomszédait győztes hatalmakként ismerte el, ennek megfelelően minden igényüket maximálisan kielégítette. Ezek az igények mindenekelőtt a Kárpát-medence nagy részének birtokba vételét jelentették.
A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal egy Neuilly-ben lévő szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián.
Csak 1920. január 16-án - a béketervezet végleges lezárása után - nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres "védőbeszédét". Apponyi a történelmi Magyarország egységének fenntartását tekintette volna ideális megoldásnak. Hangsúlyozta, hogy az ország területe természetes földrajzi egységet képez, mely szerencsés adottságainak köszönhetően harmonikus gazdasági együttműködést tesz lehetővé, s amely éppen ezért egységes kormányzást is kíván. Ezen kívül évszázadokon át fontos szerepet játszott a térség egyensúlyának és stabilitásának fenntartásában, „biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben”. Az adott politikai helyzetben Apponyi azt indítványozta, hogy az elcsatolásra ítélt területek lakossága a nemzetközi ellenőrzés mellett megrendezendő népszavazásokon maga dönthessen arról, mely államhoz kíván tartozni. A remekül megszerkesztett, franciául és angolul előadott, majd olaszul is összefoglalt beszéd bravúros szónoki teljesítmény volt. Hallgatósága, amely már jóval korábban elhatározta Magyarország feldarabolását, bámulattal, de csekély megértéssel hallgatta a szónokot. Magyarország - függetlenül a békedelegáció erőfeszítéseitől - azokat a határokat kapta, amelyeket a győztes hatalmak már 1919-ben megállapítottak számára.
Az első világháborút véglegesen lezáró trianoni békeszerződést Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston népjóléti miniszter ellenjegyezte magyar részről 1920 június 4-én; a diktátum rendelkezéseit az Országgyűlés az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel ratifikálta. A határmódosításoknak köszönhetően a Magyar Királyság területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkent, míg az 1910-ben becsült 20,8 millió lakosból csupán 7,6 millió maradt az új határok között. 3 millió 400 ezer magyar került, egyik pillanatról a másikra, idegen uralom alá. Az új hatalom pedig a magyarok minél gyorsabb beolvasztására törekedett. A közönséges népirtástól az elűzésen, kitelepítésen át, a kulturális intézmények és iskolák bezárásáig, magyar falvak porig rombolásáig, széles skálán mozognak az eszközök. A határok nemcsak igazságtalanul, hanem számos esetben hihetetlenül dilettáns módon is lettek meghúzva. Több szakaszon- úgynevezett földrajzi érvként hozták fel -, hogy természetes határok legyenek, s ennek jegyében a békekonferencia térképein kis vízfolyásokat, patakokat is hajózhatónak jelöltek. A határ nem egyszer a szó szoros értelmében szakított ketté városokat, utcákat, családokat, otthonokat, szántóföldeket. Akadt olyan gyár, amelynek azért kellett bezárnia kapuit, mert a trianoni döntés egyszerűen kettévágta az üzemet. A területi veszteségekkel párhuzamosan a kulturális károk is hatalmasak voltak. Számos jelentős magyar szellemi központot csatoltak el Magyarországtól. Elég csak megemlíteni Kassát, Kolozsvárt, Szabadkát, Pozsonyt. Vagy a Körös parti Párizsként emlegetett Nagyváradot, a nemzeti zarándokhelyként, és a magyar Golgotaként emlegetett Aradot. Vagy Arany János szűkebb szülőhazáját, Nagyszalontát. Magyarország mellett az ország szellemi, és kulturális életét is feldarabolták. Mindemellett még jóvátételt is kellett fizetni a győztes hatalmaknak.
Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává. A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A törvény a békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján, 2010. június 4-én lépett hatályba.
