Koch Valéria-díjban részesült Hergert Kira
Koch Valéria-díjban részesült Hergert Kira
A Koch Valéria-díj azon fiatalok munkáját hivatott méltatni, akik rendkívüli elkötelezettséggel vesznek részt a magyarországi német kultúra megőrzésében és továbbadásában.
Hergert Kira immár három éve tevékeny tagja a Magyarországi Német Gyermekekért Egyesületnek. Szívügyének tekinti a magyarországi német hagyományok ápolását, amelyhez az egyesület által évente szervezett táborok kiváló alkalmat nyújtanak. A kulturális örökség továbbadásának részeként a német dalkincs megőrzését is különösen fontosnak tartja, ezért iskolánk kórusának is elkötelezett tagja. Néhány évvel ezelőtt részt vett egy frankfurti nemzetközi ifjúsági találkozón, ahol egész Európából érkező fiatalokkal ismerkedhetett meg. Eközben sokat tanult arról, miként őrzik és ápolják a német kisebbségek más országokban nyelvüket és hagyományaikat. Tavaly óta a Magyarországi Német Fiatalok Közössége véméndi baráti körének tagja. Lakóhelyén, Kozármislenyben is rendszeresen közreműködik különböző közösségi eseményeken. Célja, hogy a magyarországi németséget minél több területen képviselje, és ezzel továbbvigye elődei hagyományait.



