„Egy napot az iskoláért!” 2006. szeptember 26.

Gimnáziumunk 2006. szeptember 26-án bátor vállalkozásba fogott. Mivel nevelési céljaink között kiemelt helyen szerepel a rend, a tisztaság és környezetvédelem, ezért takarítási napot szerveztünk. Ezen a napon sok osztályt kifestettek, új dekorációk kerültek a falra. Az osztályok feladata között szerepelt, hogy az iskola német nemzetiségi jellegét is tükrözni kell az osztályokban. Ez is sok osztályban szépen sikerült.
Osztályonként 5 tanulóból álló „festőbrigád” a folyosók falát fehérre festette. Másik 5 tanuló pedig a tornateremben, a színpadon és a konditeremben takarított.
Az akció eredménye: jobb konfortérzet a folyosókon és az osztályokban! Reméljük, hogy a saját munkára- így a rendre és a tisztaságra - a tanulók jobban vigyáznak majd!
Mindenkit dicséret illet, mert lelkesen végezték feladatukat. Külön köszönet az osztályfőnököknek, akik felügyelték a munkákat és segítették a gyerekeket!
Az eseményen készült fotók itt megtekinthetők.